Marcel Breuer lakóházai
„egyedi” stílus kialakulása
„egyedi” stílus kialakulása
A magyar származású Breuer a húszas éveinek elejétől Bécsben, Németországban, a Bauhausban tanul, majd ugyanitt vezető tanár lesz. Egész életében Walter Gropius pártfogoltja, kapcsolatuk egy-két apróbb megszakítás kivételével mindvégig jó, mester-tanítvány viszony. A Bauhaus ellehetetlenítése után Breuer is az Egyesült Államokba kerül, ahol kezdetben főleg belsők tervezésével, majd kisebb családi házak tervezésével foglalkozik. Utóbbiak segítségével olyan egyedi arculatot, stílust alakít ki, amely segítségével az egész világon ismerté és elismerté válik.
Breuer lakóházait alapvetően három csoportra lehet felosztani. Még a „bauhausos” időszakában vesz részt egy belső pályázaton, mely tárgya műteremlakások az ifjú mestereknek. Breuer a tervpályázatra olyan épületet tervezett, mely a lakóegységet és a műtermet határozottan elválasztotta. A lakó funkció a földszintre került egy nagyobb tömbbe, míg a műtermet a földtől elemelte és ezáltal egy fedett-nyitott teret hozott létre a bejárat előtt. Ezen az úgynevezett BAMBOS házon a későbbi pályafutására jellemző elemek figyelhetőek meg egyben kettő Breuer féle háztípusnak is az előképének tekinthető. A ház meghatározó vonásai a funkcionális szétválasztás, a külső lépcsősor és az acél feszített szerkezetek.
 |
Ezek az elemek jelennek meg az 1941-ben elkészülő Chamberlain Cottage-en, mely jellegzetes épületté vált Breuer pályáján. Itt használta elsőként azt a formálási módot, hogy a lejtős telepen elhelyezkedő ház alsó, szuterén szintje zárt terméskő melyre fa rétegelt lemezből készült konzolos fadobozt tervez. A kőalapzatra helyezett konzolos faszerkezetű házak tekinthetőek a Breuer által tervezett lakóházak első csoportjának. A házakra jellemző a tiszta geometriai forma, azonban Breuer már szakít a fehér kubusokkal, immár változatos és „emberközelibb” anyagokat használ. Technikai érdekesség, hogy a fa rétegelt lemezekkel folyamatosan kísérletezik, a rétegszámok növelésével és azok irányának váltakoztatásával egyre nagyobb tereket tud áthidalni. Az ezen a házon is alkalmazott, házi készítésű rétegelt lemezeket később fából készült vasbetonnak nevezi.
Breuer a fa, mint szerkezeti elemmel folytatja kísérleteit, kereste az anyag határait. Saját második háza is (Breuer-ház II, 1947-48.) ezen törekvések sorába illik. Immár túllő a célon és olyannyira konzolos verandát tervez, ami néhány hónap alatt lehajlik és később terméskő falpillérrel kell megerősíteni. A ház nem tér el a Chamberlain Cottage tervezési elveitől, a lejtős terepen a félig szuterén alagsort beton, illetve terméskő falakkal látja el. Az alagsor felfogható a ház lábazatának is. A lakószintet a szilárd alsó szintre helyezi konzolosan, a jellemző anyag itt már a fa. Az alaprajzi elrendezésben megfigyelhetőek a hosszúkás épületformából adódó következmények. A nappali, az étkező és a konyha egy egységként kezelése, és ezeknek a helyiségek egymásba való nyitása; a hálószobák, azaz a privát terek és a közösségi terek a ház két végébe kerülnek; illetve a bejárati oldalon végigfutó szűk folyosó.
 |  |
Ezen lakóházak legkiérleltebb példája a Caesar Cottage 1952-ből. Egy tópartra néző, a vízfelületre csaknem ráépülő minimál tér. Szintén megfigyelhető ezen ház esetén is a kőtalapzatra épített fadoboz, melyet itt 3 irányból nyújt túl az alaptesten, melyet így már szükséges volt alátámasztani fa pillérekkel. A négyszögletes, végletekig leegyszerűsödött tömegnek sajátos formát ad a kíváncsiskodó pillantások ellen védelmet nyújtó fa rácsok az épület szélein. Az épület az adott helyszín figyelembevételével lett kialakítva, a közvetlen környezetben lévő fákat megtartották és azokat a befoglaló keretben is megtartották. Az épület a föld felszínétől elemelkedik, a vízre telepszik rá. Ezt az érzést erősíti a rámpán történő megközelítés is.
 |
Le Corbusier pályáját 3 részre lehet osztani, melynek első fejezete az 1900-as évektől 1930-ig datálható. Ebben a tervezési fázisban, a svájci-francia építész többek közt megreformálta a lakóházról alkotott elképzeléseket, megalkotta a XX. század leghíresebb építészeti dogmagyűjteményét, az „5 pontot”, és publikálta a század legfontosabb építészetelméleti könyvét a Vers une architecure-t (új építészet felé).
Történt ugyanis, hogy a A Budapesti Építész Kamara (BÉK) nyílt pályázatot hirdetett március 7.-én (a dátumok igencsak fontosak lesznek ebben a történetben) a 2008. őszén megnyíló építészeti központ vizuális arculatának kialakítására. A végső beadási határidő 2008. március 31. 10 óra, sem előbb, sem később, fő a precizitás. Elég kevésnek tűnt ez az időhatár, de hát nincs mit tenni, aki akar így is részt vesz rajta, aki meg nem, az nem. Ezután a beadás előtt kb. 1 héttel a következőre lettem figyelmes: